Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Megemelnék a megengedett sebességhatárt egyes utakon az Egyesült Államokban, méghozzá azzal az indokkal, hogy a modern autók már nagy tempónál is biztonságosak.
Szerző(k): K. P.Drágább lesz a fürdőzés Budapesten: míg néhol csak mérsékelt az áremelés, van olyan fürdő is, ahol drasztikus drágulásra lehet számítani.
Szerző(k): K. P.Több ezer kamion mozdult meg december 22-én Budapesten, és a fuvarozók szerint a demonstráció máris eredményt hozott: a minisztérium egyeztetésre hívta őket.
Szerző(k): K. P.Ma éjszaka érdemes lesz az eget kémlelni: egyszerre érkezik a Quadrantidák meteorraj tetőzése és egy látványos, négy égitestből álló együttállás is.
Szerző(k): K. P.Hiába telt el nyolcvan év a háború vége óta, Magyarországon még mindig nap mint nap rendkívül veszélyes robbanótestek kerülnek elő – a tűzszerészeknek 2025-ben sem volt okuk unatkozni.
Szerző(k): K. P.A Le Constellation tulajdonosa szerint minden előírást betartottak, miközben a hatóságok vizsgálják, hogy valóban megtörténtek-e az előírt éves ellenőrzések.
Szerző(k): K. P.Ugyanaz az élelmiszerkosár Európában egészen mást jelent az egyes országokban: nemcsak az árak térnek el látványosan, hanem az is, hogy a bérekhez mérten mennyire megfizethetőek az alapvető termékek.
Szerző(k): K. P.Lejár a határidő, de a háború és a szankciók miatt a Hyundai könnyen végleg elveszítheti egykori oroszországi gyárát – miközben az ország autópiacát már teljesen átvették a kínai márkák.
Szerző(k): K. P.Egy európai város szó szerint eltűnik a térképről: Kirunát a föld mélyén zajló bányászat kényszeríti költözésre, amely miatt több ezer ember hagyja el otthonát,
Szerző(k): K. P.